Noah Lyles olimpiai aranyat nyert 100 méteren

Ismét egy amerikai a világ leggyorsabb embere.

Noah Lyles a legcsekélyebb különbséggel – mindössze ötezredmásodperccel – szerezte meg ezt a címet és az aranyérmet a férfi 100 méteres síkfutásban vasárnap este Párizs külvárosában, amikor a Stade de France pályáján végigrobogott a pályán, és a favorit jamaicai Kishane Thompson előtt hajolt át a célvonalon.

A győzelemmel az Egyesült Államok 20 éves olimpiai aszálya ért véget ebben a számban, amikor Athénban Justin Gatlin nyerte a 100 méteres futást. Lyles egyben a sportág első számú amerikai szupersztárjává is bebetonozódott, hiszen a karizmatikus 27 éves sprinter már korábban is az atlétika egyik első számú arca volt lángoló gyorsaságával és vírusos pillanataival.

Thompson, aki a futam fogadási favoritja volt, az ezüstérmet, az amerikai Fred Kerley pedig a bronzérmet szerezte meg.

Ez volt a jellegzetes olimpiai futóverseny steril változata. Mivel a női magasugrás és a férfi kalapácsvetés döntőjével, valamint több más versenyszám selejtezőjével egy időben zajlott, a látványos versenyszám csak akkor kezdődött, amikor a többi versenyszám is befejeződött a nap folyamán.

Amikor eljött az idő, a Stade de France-ban kialudtak a fények, amikor a nap már majdnem lenyugodott. Aztán újra kigyúltak, amikor a stadionban lévő 80 000 néző karszalagjai villogni kezdtek, és egy újabb káprázatos fényjátékot hoztak létre, amelyről ezek a párizsi olimpiák egyre inkább ismertek.

Dráma és színház Saint-Denis-ben

Minden versenyző kapott egy bevezetőt, de Lyles úgy vette ezt, mint senki más, majdnem a pálya felénél ugrott, hogy felpörgesse a tömeget, és kiengedjen egy kis érzelmet. Lyles a múltban már többször is felkapott volt olyan verseny előtti mozdulatokkal, mint például a Yu-Gi-Oh! kártyák előhúzása a kulcsfontosságú futamok előtt, de ezúttal csak az energiáját mutatta meg.

Amikor az összes versenyző belépett a pályára, egy örökkévalóságnak tűnő ideig álltak és vártak, miközben drámai zene szólt a stadionban.

Végül a zene elhallgatott, és a versenyzők elhelyezkedtek a rajtblokkokban. A stadionban teljes csend lett – tízezrek és csak a szelet lehetett hallani -, mielőtt megszólalt a kürt. Hatalmas üvöltés vágta át a feszültséget, ahogy a sprinterek szoros csoportban, egymás mellett lógtak végig a verseny első 50 méterén.

A kevesebb mint 10 másodperces verseny – az első olyan 100 méteres olimpiai döntő, amelyben a 10 másodperces előfutam lefutása nem garantálja a döntőbe jutást, és az első, ahol a World Athletics szerint minden versenyző 10 másodperc alatti időt futott legális szélben – hátulsó felében volt némi különbség, de közel sem elég ahhoz, hogy egyértelmű legyen, ki nyert, amikor a futók átlépték a célvonalat.

A pálya északkeleti kanyarjában lihegő sprinterek hada gyűlt össze, kétszeres lélegzetvételhez jutva, miközben a nagy képernyőre bámultak, és az eredményekre vártak. Egy ideig csak a „Photo” felirat volt látható, ami a fotós célba érést jelezte.

Aztán jött a frissítés: Lyles megcsinálta.